2005. Nov. 28.
én, én, én…
3:00, cimke: hétköznapok
régen főleg az ízesített keverékeket szerettem, de mostanában inkább azokat szeretem ami önmagukban, ízesítés nélkül is finomak. persze mindig vannak kivételek. az egyik kedvencem pl. a karamellás rooibus.
furcsa, hogy azt tartom magamról, hogy dolgokhoz könnyen hozzászokok, és könnyen átveszek, megtanulok dolgokat, és bizonyos dolgokban mégsem tudok változtatni. pedig igazán egyszerű dolgok. azthiszem azokat nem tudom megtanulni ami a rendszerességhez kapcsolódnak. illetve nem. nem tudok soha korán lefeküdni, és korán felkelni. miért? nem tudok, nem munkamániás lenni. nem tudom, nem túlhajtani magam. nem tudok rendszeresen bevenni gyógyszereket. rendszeresen nem tudom kikötni a cípőfűzőmet mikor leveszem a cipőm. és némi koncentrációs problémával is kűszködök, ami szintén a rendszerességhez kapcsolódik, de ezt nehéz megfogalmazni, mert nem igaz, hogy nem tudok koncentrálni. van egy olyan érzésem, hogy minden probléma mögött a “halogatás” kulcsszó van.
tud valaki valami hosszútávú ellenszert erre a “halogatás” nevű betegségre?
ami még zavar kicsit, hogy megint én, én, én. miért én? miért nem mondjuk rólad szól eza blog? (ezt most magamtól kérdezem, nem kell válaszolnia senkinek:))
írhatnék pl. a kis pocakról aki hiányzik nekem, ha nincs velem(most). aki délutánonként alig várja, hogy hívjam, és én mindig későn hívom fel, pedig neki is legalább 1 óra míg beér a városba. és akivel jó elaludni, mert megnyugtat a jelenléte. és aki szereti ha fingok a takaró alatt, mert akkor meleg lesz. és sajnos ő az akit hanyagolok néha a munka miatt. de vele pihenem ki a sok fáradtságot amit a munka okoz. és azért jó, hogy itt a blogon sok én, között van néha egy Ő is. talán több kéne, hiszen Ő tölti ki az életem azon részét amikor épp nem bannereken és microsite-okon gondolkodom.
ja és a blogom is a halogatás miatt olyan amilyen… nem csoda, hogy beszolnak az ismerőseim.
ja és a ma esti mottó legyen: “halál a halogatásra”!
Comments(1)