2005. Feb. 28.
nyavajgás #3
4:34, cimke: hétköznapok
érdekes hallai ahogy a halló járatok megtelnek gennyel. mikor oldalra fordítom a fejem ezt hallom éppen. valahonnan a torkomból kerülhetett oda genny. persze ebből következik, hogy már a fülem is fáj! a torkomnak és a fülemnek meleg borogatást csináltam, a fogamnak hideget. lassan kis atnoszféra kezd kialakulni a fejem körül és a fülemtől a fogamig fog fújni a szél:)
fura, hogy az aldzsópirin a papír szerint fél órán belül kezd hatni és 3-4 óráig tart a hatása, ehhez képest 3-4 órája vettem be és most kezdett el elmulni a fájás… pontosabban már kezd megint. úgyhogy beveszem a következő dózist.
állítólag a thc jó az ilyen fájdalmakra. legalábbis a multkor ezt olvastam, hogy azoknak a végső stádiumban lévő rákosoknak akiknek nagy fájdalmaik vannak azoknak segít és közérzetet, és a kedélyálapotot is javítja. és hollnadiában az orvos felírhatja valami spray formályában. (így a káros füstöt is elkerüli az ember)
Comments(8)