2004. Jan. 14.
kitaláltam egy vadi új rendszert ide a blogom helyére.
lényegében ugyanezt a funkciót fogja ellátni csak kicsit több “feature” (ejtsd:fícsör) lesz benne. a postokat kategóriákbe lehet majd sorolni. lesz mezei blog post, most azanyádpicsáját post és elemzés post. ezek nem a legjobban hangó nevek… majd ráállítom a projektre a kreatív kopirájteremet:) a lényeg igazából az elemzés nevű kategória. ide részletesen fogom leírni, hogy kivel mit hogy beszéltem, megbeszéltem, tárgyaltam, megmondtam a frankót. sőt nem csak ezeket! még azt is ha pl. volt egy ötletem, es azt hogyan adtam elő. vagy ha bemutatkoztam egy embernek akkor miket mondtam, vagy ha megismerek valakit, vagy ha összefutok egy régi ismerőssel mit beszéltem vele. ha konfliktusom van valakivel, vagy ha sikeresen együttműködök valakivel. leírom ezeket és újra gondolom, és elemzem a szituációkat. mit mondtam volna másként, hogyan kellett volna viselkedjek. hogyan kerülhettem volna el a baklövéseimet. ez remek kis önfejlesztő játék lesz:) egy tipikus amerikai managger könyvben olvastam ezt. be kell vallanom, hogy álltalában szeretem ezeket a hülye amerikai managger könyveket. teli vannak vicces történetekkel. és csupa pozitív dolgokról írnak. az természetes, hogy nekünk akik a kárpátmedencében nőttünk fel beképzelt puhapöcsűeknek tűnnek azok az emberek akik ezekben a könyvekben szerepelnek.(vagy akik írták;) de én úgy gondolom, hogy ezeken túl lehet lépni, és ha nem foglalkozom ezekkel az apró hibákkal akkor szórakoztatóak ezek a könyvek. kicsit úgy vagyok vele mint a terminátor 3mal. az is teli volt hülyeséggel, meg elég béna is volt a film, de nekem mégis tetszett, mert a filmnak az a kis hányada maradt meg bennem ami jó volt. lehet, hogy ez csak 3 perc volt az egész filmből, de akkor is. ez olyasmi mint amit egy ilyen tipikus amerikai managger könyvben olvastam egy politikusról. a lényeg, hogy az a fickó ha csak pár apró dologban értett egyett valakivel(de többnyire nem) akkor is aztmondta, hogy ők tulajdonképpen egyet értenek és azokat a dolgokat emelte ki amikben egyet értenek. ami igazán fura, hogy ha belegondolunk a legtöbb ember pontosan fordítva működik. én is jó párszor vitatkoztam olyan emberrel akivel tulajdonképpen egyet értettem és ugyan azt mondtam mint ő csak kicsit másként. és miután kiderült, hogy a lényegében ugyanazt mondjuk elkezdtünk vitatkozni a maradék apró részleten amit máshogy gondoltunk. én akkor gondolkodtam el ezen amikor a partnerem a vita végén megjegyezte, hogy “hát igen, ezekben a dolgokban mindíg mást a véleményünk”. az emberek lehetm, hogy szeretnek vitatkozni. mintha igényelnék. lehet, hogy van ilyen ösztön amit ki kell elégíteni:) vagy léteznek olyan emberek is akik sohasem vitatkoznak? ha van és még a blogomat is olvassa akkor írjon már nekem az info@misy.hu címre!:) bár ha jobban belegondolok biztos vannak sokan ilyenek. meg mondjuk mit nevezünk vitának? nem is olyan könnyű…
nézem itt a timit ahogy a konyhájukbak főzőcskézik… baromi jó. tök spontán beállítás, de mégis baromi jók a szinek meg hogy innen bámulom ahogy mászkál össze vissza, tesz-vesz, kavargatja a kaját. most úgy érzem életem végéig tudnán nézni ezt a képet. bukem szól(logical progression level 2). és még passzol is a zene a képhez. baromi jó! néha megakad a kép a webkamerán és utána a “felgyülemlett” képkockákat gyósítva játsza le. vicces nagyon:) mint egy bugyuta videoklipp:) rohangasznak benne az emberek a konyhában:))
erről a zenéről egy csomó minden eszembe jut. azok az érzések amikor kőkapura mentünk hétvégére. azt az autó utat sosem fogom elfelejteni. basszus hogy recsegett a hangszoro. azthiszem a fáradtságtól lehettem kómás nagyon. az egész olyan volt mint valami asztrális utazás. csak hangok foltok és érzések voltak. nem voltak éles kontúrok, vagy bármi ami a valóságra emlékeztetett volna. biztos ismerős az az érzés amikor szeretnél fent lenni de mindíg elbóbiskolsz. lebukik a fejed és pillanatok alatt elalszol. kicsit ilyen meseszerű érzés. vannak még ilyen emlékképeim. mikor éjszaka nyáron mentem haza. még a régi lakásunknál. és gyalogoltam az éjszakai busztól egy jó 20 percet. valahogy olyan különlegesen álltakott a fák, és ahogy a sárga lámpafény megvilágította őket olyan volt mint valami meseerdő:)
persze sosem lesz nekem időm, hogy megcsináljam az oldalam olyanra amilyenre szeretném:)