2003. Nov. 3.
(az alábbi post cenzúrázva lett. 2006. 01. 05. )
ejha! kész csoda, hogy rávettem magam az újabb postra. máma felvettek a korházba, ugyanis szerdán befekszem. szövetmintát vesznek a vesémből. (már korábban leírtam mi a baja a vesémnek…) szóval most kiderül, hogy hogy áll most a helyzetem. a dolog csak annyira kellemetlen, hogy altatni kell, mert azért nem olyan egyszerű dolog ez a biopszia(szövetminta vétel). szóval egy kisebb műtét. elég sokat parázok tölle, pedig igazán nem egy nagy dolog. a tavaji mandulaműtétem nagyobb dolog volt. Pedig az vicces volt inkább:) persze utána megszenvedtem vele, de magamtol elaludtam a műtét elött:D lehet, hogy nem is altattak:D
csak arra emlékszem, hogy reggel elszundítottam, azt egy órával késöbb felkeltettek, hogy túl vagyok rajta:) persze utána összeszartam magam annyira fájt a torkom:) de ez még nem is lesz annyira fájdalmas. inkább csak a para. szokásos halálfélelem:D pedig talán itt még jobb a környezet mint a fülorgégészeten. emlékszem valami hülyeséget mondtam amíg nem voltam magamnál és a nővérkék utána állandóan röhögtek rajtam:) persze ez is meg a vese is gyerek osztály. szóval hawaii dizsi szánsájn. kedves fiatal vicces nővérkék, meg minden ami kell. máma bementem vizsgálatokra, meg kaptam a kezembe ilyen csapot ahova majd kötik az infúziót meg az altatót.
ja gondoltam, hogy majd altatáskór valami vicceset csinálok. merthogy szokták kérni, hogy számolj amikor beadják az altatót. ha jól emlékszem 9 éve 3ig jutottam el:D azaz 97ig, mert 100tól visszafele számoltam. most arra gondoltam, hogy inkább éneklek valamit:)úgyis olyan jó a hangom:) a timi szokta énekelni nekem, hogy sálálá sálálá sálálálálá, ha kedveskedni akar:DD az biztos vicces lenne:) és akkor ha meghalnék a beavatkozás alatt akkor az “utolsó performanszom” is elég hatásos lenne:))azthiszem én 10 pontot kapnék rá a mennyben:))) gondolom ott úgyis a szándék a fontos nem a kivitelezés:DD
az a szó, hogy performansz mindíg kimegy a fejemből, a multkor is mikor erről írtam meg most is amikor erről akartam írni. ez jelenthet valamit. pl, hogy olyan az emlékezetem mint a szita. ja, meg kitaláltam, hogy elmegyek valami beszédkészség fejlesztő tanfolyamra, vagy mittudom én mire… tök jó lenne. szép választékosan tudnék beszélni, sok idegen kifejezést használva:DD és utána megmondanám a ——-nak, hogy formállogikájában szellemileg indiszponált. ha ennek van egyáltalán értelme:DD
ja a másik meg megnétem a volvo S40 új változatát… hát az beszarás mennyire durván néz ki. kb. mint egy opel asztra, csak nagyobb és olyan szinten letisztultak a vonalai, hogy hozzá sem mernék érni. egyszerűen hihetetlen az az autó. és persze hiper biztonságos, és a levegőt is tisztitsa:D és az a durva hogy tényleg! a szűrőjében az ózongázokat oxikgén gázzá alakítja…(magyarul ha szmog van akkor tisztítsa a levegőt.) ezek a svédek komolyan mondom hülyék. meg a légkondi olyan, hogy a szűrőjében, van valami levegő összetételét elemző cucc(gondolom ez összefüggésben van valahogy az elöbbivel is) és ha úgy gondolja, hogy büdös a kinti levegő akkor átkapcsol, hogy ne kintről szedje a levegőt hanem a bentit keringesse… és akkor az még hagyján, hogy úgy néz ki a műszerfal mint egy bang&olufsen hifi center. persze lcd kijelzővel, hogy tudjál dvdt nézni vezetés közben:DD biztos van benne ilyen robotpilóta is:DD ja meg olvastam, hogy van benne valami megpördülés gátló amit a világon ebben a modellben használtak elöszőr. mármint nem kipörgés gátló, hanem, hogy oldalra ne tudjon kifarolni a kocsi. ilyen kompjuter kiszámolja, hogy mennyivel kell megtoldania a gázt és befékezi az egyik kereket, hogy egyenesben maradjon… persze lehet, hogy tök hülyeséget beszélek, mert nem igazán értek svédűl:DD najó angolul olvastam, de english is not good for me. na megint belejöttem ebbe a blogírásba, de most abbahagyom, mert van ám dolgom. meg tök fáradt vagyok. majd írok még. gondolom ha már túlvagyok a korházon és nem halódtam meg:D gondolkodtam, hogy írok végrendeletet is és majd beleírom, hogy ezt a blogot még 10 évig üzemeltesség és valaki írja ide a nevemben, hogy “na mégis jólbeszoptam ezt. meghaltam.” :DD és kitalálok valamit, hogy mondjuk a hanvaimat szorják szét az déli sarkon vagy valahol messze a picsába, hogy azok akik ittmaradnak, jól megdolgozzanak értem :)) hú, viszont ez a dirty epic c. szám az underworldtól nagyon beteg. mostánában inkább ilyen másfajta zenéket hallgattam(a vanillia égbolt zenéjét). hangulatában teljesen ua. ja és a filmet is megnézrtem persze mikor a multkor itthonmaradtam, és hát nagyon súlyos film. nekem nagy kedvencem lett az biztos.
no, dolgozok már inkább!:)